Összefonódások pedig kétfajták valának: kvantumosak és nem kvantumosak. Kinek-kinek ízlése szerint...

Zoli bosszúsan lépett a készülékhez, kikapcsolta a katódcsövet, a detektort és elzárta a hűtőfolyadék csapjait. Sárga vészvillogók kezdtek forogni az ajtó fölött, valahol messze fent egy sziréna elfojtott hangja hasított az éjszakába.
A röntgen-diffrakciós készülék számítógépének monitorjának érintőképernyőjén megkoppintotta a Rendszernapló ikonját, majd értetlenül fordult felénk.
- Ilyen még nem volt, mióta itt dolgozom.
- Mi történt? – kérdem
- Távkikapcsolás. A központi vezérlőből kapcsolták ki.
- Emma lett volna?
- Az ki van zárva.
- Mikor idehívtál, a csevegő klienseden be volt kapcsolva a titkosítás? – kérdi Klári.
- Nem. Gondolod, hogy?...
- Látod!- szól közbe Zoli. Na, szedjed gyorsan a papírokat, van egy hátsó feljárat, azon még talán el tudunk tűnni Szimaték elől.

Szégyen a futás de hasznos – usgyi neki, vesd el magad, sec perc alatt Zoli verdájában ültünk és tűztünk elfelé.
- Hova hajtasz? – kérdem Zolit, aki egyre komorabb képpel markolja a volánt.
- Csillebércre.
- Miért megyünk pont oda – értetlenkedik Klári hátul.
- Ott van az Inter Regionális Fizikai Kutatóintézet. Hajnalig érvényes a mágneskártyám a röntgenlaborba. Működésben is van a gép, este beszéltem a kollégámmal, mielőtt jöttél volna.

Az új típusú Scintag gép karjai mintha üdvözlésre lennének tárva, kékes fényben fürödve köszöntöttek beléptünkkor. Zolinak C típusú engedélye volt, a technikusokat udvariasan kitessékelte. Egyedül maradhattunk a teremben, mikor válltáskámból a sokat megért papírokat elővettem. És az idő sodrása ismét elragadott...

„Hosszan néztem a lassan alkonyba boruló tájban Xéna villája felé.

De csónakunk orra nemsoká a túlsó part mólóján dobbant, és Hermosszal elindultunk a közelben álló palota irányába.

Alacsony bokrokkal és virágokkal szegélyezett pázsit közepén kanyargott a finom kaviccsal felszórt ösvény. Az épület két szárnyának árkádjai egy kristálytiszta vízzel töltött medencét öleltek körül. Már gyülekeztek a vendégek, ünnepi tógákba és tunikákba öltözött atlantisziak beszélgettek, nevetgéltek az árkádok alatt. Nemsokára feltárult a nagyterem ajtaja, és mi, férfiak bementünk a terembe.
Atlantiszon, mint annyi más országban, matriarchátus volt, a nők tisztelete szinte nyomasztó lett volna – de itt a nőkben volt annyi diplomáciai érzék, hogy édesnek éreztessék velünk ezt a diktatúrát. Az ajtó két oldalán felsorakoztunk és akkor egy láthatatlan kéz intésére megszólalt valahol hátul egy zenekar.
A hölgyek bevonulása következett, akik sorfalunk előtt kacarászva ellépdelve, ki tudja, miket sugdosnak egymás fülébe. Amint a dobpergés és harsonaszó elhalkul, lágy ritmusú lant és fuvolazenekar gyönyörű melódiákat szólaltatott meg. Harmónia és béke lengi be a termet, egy elegáns meghajlás után táncra kélnek a párok, könnyedén, szinte a levegőben úszva keringenek a parketten. A falak mentén nehéz brokátfüggönyök árnyékában nagy asztalokon gyöngyöző fehérbor, vérvörös félszáraz - és a házigazda legújabb hóbortjának hódolva, kishordókban sört kínálnak a vendégeknek.

Mivel engem senki nem kért fel táncolni, félszegen állok egy oszlop mellett és nézem az önfeledten keringőzőket. Egy magas, karcsú feketehajú lány lejt el előttem, lába szinte alig éri a földet, zöld szemének pillantása egy fekete párduc tekintetét juttatja eszembe. Mikor mellém ér, leveszi partnere izmos válláról kacsóját, és felém int
- Barátom, megkínálnál egy pohár hideg vörösborral?

Ebben a pillanatban a termet egy kékes villózó fény tölti be, mely lassan egy különálló fémemelvény kereteire koncentrálódik. A fény intenzitása egyre nagyobb, egy örvénylő fényhenger alakul ki, melynek felső pereme a mennyezet felől elkezd süllyedni. Úgy hét láb magasan két hatalmas bikaszarv bontakozik ki a fényköntösből, majd egy kúp alakú fémsüveg. A tökfödő alatt aztán egy stramm fiatalember válik ki a fényből, rövid medvebőr zekében, oldalán egy rövid karddal, hátára tolt kis kerek pajzzsal, egy hangos kurjantással üdvözli a társaságot.
Nem is tudom, miért nevezte Xéna korhelyarcúnak ezt a legényt. Igaz, hogy csak majdnem olyan szép és szabályos arca volt, mint nekem, de mosolya, hetyke szeme és széles jókedve kárpótolta ebbéli hiányosságait.

Fimafeng, mert házigazdánk érkezett meg egy rövidebb útjáról a féregjáraton keresztül, nem sokat adott az atlantiszi ceremóniákra és illemre. Igen sok időt töltött el egy viking csatahajón, mert egy szupernóva-robbanás idejére kellett utaznia, hogy azt a térképet juttassa el a királyi udvarba, mely az amerikai kontinensnek az atlantisziak utódainak fennhatósága alá való kerülését kellett majdan biztosítania. És bizony, ott a hajón nem kérkedhetett azzal, hogy ő egy más világ küldötte, ugyanúgy meg kellett verekednie kalózokkal és parti népekkel az aranyért, nőkért és sörért, mint minden más becsületes vikingnek. Nem hátrált meg egyszer sem, kivette a részét jóból-rosszból és a térképet is megtalálta, majd annak gazdáját rábeszélte, hogy váljon meg tőle – és a friss özvegyet is nagyvonalúan kárpótolta.
Házigazdánk leugrik az emelvényről, leveszi sisakját, pajzsát és odasiet egy fiatal hölgyhöz, aki az asztalfőn ülve várt rá. A lány kecses mozgása, karjának lágy íve, amint Fimafeng felé nyújtja, méltóságteljes megjelenése minden tekintetet magára vonz. Hófehér ruhájában mosolyogva öleli magához az időharcost – de épp akkor fülembe súg egy bársonyos hang
- Mi lesz a borommal, mameluk?
Zavartan nyújtom át a kupát a zöldszemű lánynak, és kezdeném éppen magyarázni, hogy csak a tenyeremmel és a lelkemmel akartam melengetni kissé, mert igen hidegnek találtam, hogy felhevült testével magához vehesse – de egy határozott szorítás a könyökömön és Hermosz fojtott hangja félbeszakított.
- Hagyjad csak a felhevült testét, barátocskám, nem ezért jöttünk. Be kell mutassalak Fimafengnek, mert küldetésed vár reád.
- Miféle küldetés?
- Xénának van szüksége egy olyan fegyverhordozóra, akit a lemuri időharcosok még nem láttak közöttünk. Mivel te új vagy itt, rád esett a választás.

Nagyot dobbant a szívem.
Titkos küldetés - Xénával.
Kettesben.
Leültünk Fimafengék mellé és falatozni kezdtünk, amíg ők egymással voltak elfoglalva. Volt homár és kaviár, cápauszony-leves, sült strucc-comb datolyával és banánnal, de a mellettem levő tányéron, Fimafeng hattyúszépségű barátnője előtt, egy falat húst sem láttam.

No, de Fimafengék befejezték az enyelgést, amit abból vettem észre, hogy házigazdánk jó erősen hátba vágott.
- Itt van hát a kis kalóz, akit Xéna kiszemelt magának. Hadd lássalak, barátocskám. Állj csak ide, lássam, nagyobb vagy-e egy evezőnél.
Hermosz ellenben félrevonta Fimafenget.
- Hagyd most ezt, jó uram. Változás állt be a tervbe.
- Mi történt?
- Kialudt a Tűzkristály lángja. A mágusok félóránként váltják egymást, hogy saját energiájukkal tartsák a hidat.
- Ismét a lemuriak csapolták meg az energiát?
- Nyilvánvaló. Indulniuk kell még ma este.
- Tudja, hogyan kell belépnie a féregjáratban?
- Nem tud semmit, téged vártunk, hogy tengerésznyelven elmagyarázd neki.

Fimafenggel leültünk egy sarokba, és nyugodt hangon mesélni kezdett.
- Nézd, barátom. Mielőtt Xéna életét rád bízhatnánk, kapsz egy gyors kiképzést az időutazás alapjairól. Mialatt te itt ülsz, tested minden porcikája fénysebességgel száguld a téridőn át a jövő felé. Ha mozogsz valamelyik irányba, jövő felé való haladásod annyival lelassul, amennyivel megközelíted a fénysebességet a tér valamelyik irányába. Nézd, itt vannak a Vaskapu után készített feljegyzéseink, amit erről a jelenségről készítettünk. http://tanulni...
Azzal kezembe nyomott valami papírköteget, hogy majd később nézzek bele, ha lesz időm. Nem hangzott túl biztatónak.
- Szóval ebből világosan láthatod, hogy amikor eléred a fénysebességet egy tetszőleges irányba, a jövő felé való haladásod megszűnik, azaz számodra megáll az idő.
- Értem már. Hisz mikor megcsáklyázok egy hajót és együtt haladunk áldozatommal, olyan, mintha a két hajó állna egymás mellett, és nyugodtan rakodhatom át az árut egyik hajóról a másikra – pedig közben csak úgy szeljük a habokat
.- Igen, ez is egy fajta relativitás – mosolyog Fimafeng.
- S ha a fénynél gyorsabban haladnék, akkor az idő visszafelé telne, ugye – lendülök bele az időutazás nyitjának feltárásába.
- Hát ha gyorsabban haladnál, akkor talán. De azok a részecskék, melyekből tested áll, nem képesek a fénynél gyorsabban haladni. Más eljárást kell alkalmaznunk.
- Mondjuk, ha úgy fújna a szél, hogy csak a másik hajóra hatna – illetve a fotonnak gáncsot vetnénk, lelassítanók, mi meg közben egérutat nyerhetnénk mellette s egy kis helyen az idő irányát megfordíthatjuk.
- Nem, ez sem jó. Egyszerűbb megoldást kerestünk. A téridőt a tömeg és az energia meghajlítja, akárcsak ez a narancs, ha a négy sarkán kifeszített abrosz közepére teszed. Na most képzeld el, ha narancs helyett egy nagyon súlyos golyót helyezel az abroszra, mely a szövetet megnyújtja és lehúzza majdnem a földig. Felette az abrosz két átellenben levő pontja sokkal közelebb kerül egymáshoz, mint amikor az abrosz ki volt vízszintesen húzva. A fény nem tud róla, hogy a téridő meghajolt, sugara becsületesen bejárja az eredeti utat, megkerülve a golyót. De mi képesek vagyunk kilépni az abrosz síkjából, és egyenesen a másik oldalra érkezni, a golyó fölött – jóval a velünk egy időben elindított foton előtt. S ha rögtön indulunk is vissza, azelőtt megérkezünk, mielőtt elindultunk volna.
- Tényleg okos megoldás. De hogy görbítitek meg úgy a teret, hogy a bejárók pont oda kerüljenek, ahová akarjátok?

Fimafeng ismét egy papírköteget húzott elő, melynek első oldalán egy hatalmas tigris birkózott egy csenevész emberrel.
- Nézd, itt még vannak említésre méltó dolgok erről a témáról. A lényeg az lenne, hogy úgy kell kiszámolnunk az indulási és érkezési pontokat, hogy a görbítést végző tömegforrás félúton legyen. Most, mikor az előbb érkeztem, csak pár percet utaztam az időben, ehhez elég volt egy kis sötét anyagból készített gömb, mely az alagsorban található. De mikor ezer éveket akarsz utazni, ahhoz bizony nagyobb tömeg kell – akkora, amekkorát az egész Naprendszerünkben nem találsz. A téridő meggörbítéséhez tehát fel kell használni a galaxis közepén található fekete lyuk tömegét – amit viszont semmiképp sem tudunk ide-oda toszogatni. Nekünk kell odautaznunk, ahol a meggörbített téridő szövetén rést akarunk ütni, hogy dimenziónkból kilépve a képzeletbeli abrosz egy másik pontjára érkezzünk meg.
- Miből kell kilépnünk?
- Hát a téridő azon síkjából, amelyben rabok lennénk a fénysugárral együtt. Ha viszont e síkból kiléptünk, gyerekjáték a fényt kijátszani.
- És hogy nyílik az az ajtó, mely a dimenziók kapuját nyitja?
- Féregjáratnak nevezzük a felsőbb dimenziókon áthaladó járatokat, mely világunk két nagyon távoli pontját köti össze egy erősen meggörbített régió felett. A féreglyuk falai viszont nagyon különös tulajdonsággal kell bírjanak: negatív energiájúaknak kell lenniük.
- Hát azt érteném, hogy valaminek pozitív energiája van. Vagy hogy nincs energiája. De hogy lehet a birtokában valaki negatív energiának – mi ez, energiaadósság?
- Ha jól tudom, Föníciából jöttél, ott kalózkodtál. Minden rendes kikötőben vannak kocsmák, ahol ezek a becsületes hajósok szerencsejátékokkal és italozással ütik el a szárazföldön eltöltött idejüket. Te leülnél-e kockázni egy olyan társaddal, akinek nincs pénze?
- Nem én!
- De ha barátodnak ruháján két zseb van – egy külső, amely üres és egy másik belső, amely ki van arannyal tömve – de a fizetést mindig a külső zsebből intézi?
- Egykettőre megkopasztanám.
- Tehát egyáltalán nem zavarna, ha az üres zsebéből nem tud fizetni, mivel a belső zsebből pótolja a hiányzó összeget.
- Hát igen, kivárnám, amíg a pénzét átrendezi.
- No, valahogy ilyen módon lehet negatív energiához is jutni: nagyon rövid időre elő tudunk állítani olyan tértartományokat, ahol a negatív energia a domináns – és ha ez az energia elegendően nagy mennyiségben áll rendelkezésre, meggörbíti a téridőt, mégpedig ellenkező görbülettel, mint a rendes anyag és energia tenné. Hát ez a negatív görbületű téridő-felület képezi a féreglyuk falát, melyen ki tudunk lépni a téridőnk dimenziójából, hogy a fekete lyuk által okozott görbületet áthidaljuk.

- Értem már. És nagyot kell ugrani ahhoz, hogy a dimenziónkból beléphessünk a féreglyukba?
- Nem kell ugrálni. Láttad azt a kék fénygyűrűt, amelyen keresztül az előbb bejöttem a terembe? Nos, az a fény letapogatja minden porcikádat, és csak ezt a fényt küldjük át a féreglyukon.
- S velem mi lesz?
- Hát a mi téridő-dimenziónk számára te megszűnsz létezni.
- Álljon csak meg a nászmenet! Ez azt jelenti, hogy meghalok, amikor az a fénysugár levilágít?
- Ugyan, ne foglalkozz most ilyen apróságokkal. Bármikor visszajöhetsz. Minden fontos adatod eljut a féreglyukon keresztül a téridő folyamának egy másik tartományába, ahol szakembereink garantálják, hogy amint ezek az információk megérkeztek, azonnal előállítanak téged, éppen abban az állapotban, mint amilyenben elindultál. A hajad szála sem fog meggörbülni, hisz én már többször jártam ezeken a kapukon keresztül, és láthatod, jobban utaztam, mint ahogy téged hoztak Atlantiszra.
- No, és ha rászánom magam, hogy a fénysugár alá álljak, hova lesznek irányítva az adataim?
- A küldetés részleteit Xéna fogja neked elmagyarázni.
- Idejön ő is?
- Igen, nemsokára meg kell érkeznie.

A muzsika ekkor elhallgatott, és a terem kétszárnyas ajtaja tágranyílt.”

- Fiúk! Nekem most azonnal hozzon valaki egy kávét. – Klárinak tetszeni kezdett az atlantiszi társadalmi berendezkedés.
A sarokban álló kávéautomatához léptem, és bedobtam három érmét, mert mindannyiónkra ránk fért volna egy kis frissítő. Zoli leszedte a diffraktométer állványáról a lapot és elgondolkodva fordult felém.
- Hát megeszem a nem létező kalapom, ha ezek nem a teleportációt kombinálták a féreglyukakon át való időutazáshoz.
- Hát elméletileg ennek megvan a lehetősége – válaszolnék, de Klári közbeszól:
- De hát azért annyit én is tudok, hogy egy részecske kvantumállapotát nem lehet pontosan meghatározni, mert a Heisenberg-féle határozatlansági elv kimondja, hogy egy elemi objektumnak adott pillanatban vagy a helyzetét, vagy az impulzusát ismerhetjük meg nagy pontossággal – de sohasem mind a kettőt. Emiatt nem tudhatunk meg minden olyan részletes adatot, melyek segítségével tökéletesen rekonstruálni lehetne egy tárgyat – hát még egy élőlényt.
- Az elv igaz – de van egy kerülőút. Einstein most hogy bosszankodna, mert tulajdonképpen ezt is ő fedezte fel, mikor Podolskyval és Rosennel egy olyan paradoxont gondoltak ki, mellyel lejárathatnák az akkoriban egyre nagyobb teret hódító kvantummechanikát. Arra gondoltak ugyanis, hogy ha egy kvantumosan összefonódott fotonpár –, melynek spinje és egyéb kvantumszámai egymást kizárólagosan meghatározzák – ,két tagját szátválasztják, és az egyiket eligazítják az Androméda irányába, a másikat meg itt helyileg keringettetik, akkor az itt maradt foton kvantumszámainak vizsgálata folytán azonnali információt szerezhetünk az intergalaktikus térben bóklászó fotonpárról -, ami, ugye paradoxon, mert az információ nem terjedhet gyorsabban a fénynél, ergó a kvantummechanika állításai tarthatatlanok –, így Einsteinék.
- Na jó, de hogy jön ide a teleportáció? – kérdi Klári.
- Hát úgy, hogy ilyen kvantumosan összefonódott foton-párokkal világítják le a teleportálandó objektumokat – ez az a kék fény, amiről Fimafeng beszél. És ahhoz bizony, hogy minden információt kinyerjenek a sejteket alkotó atomok minden alkotórészéből, olyan alapos letapogatás szükséges, ami elemi részecskéire bontja a vizsgált dolgot – és ez élőlények számára bizony kimeríti a halálsugár fogalmát. Ha aztán sikerül a kinyert adatokat kódolni, lehet őket tárolni – az élőlény a későbbiekben onnan folytatja életét, ahonnan a kék sugár lepásztázta – közvetíteni téren és időn át, amint az atlantisziak tették.
- És számunkra ismert ez a technológia? – kérdi Klári.
- Hát már az ezredforduló előtt végeztek kavantum-teleportációs kísérleteket a Caltechen, és a Bell-laboratóriumokban is. Később szubmikroszkópos objektumok teleportációjával is kísérleteztek, de ezek még nem publikusak. A lényeg, hogy a jelenség létezik és fizikailag alkalmazható.
- Na felteszünk még egy lapot?
Barátaim tekintetében olyan indulatokat véltem kiolvasni, amitől rögtön ki is egészítettem a kérdésemet:
- Úgy értem, hogy holnap!